Az alvás és az étkezés
Az alvás hatása az emésztésre
Az alvás, hatással van az anyagcserére és az emésztésre is. Az alvásnak kitüntetett szerepe van a súlycsökkenésben, illetve a jó alvás, a jó bélműködést is fenntartja. Az alvás hozzájárul a fogyáshoz, illetve a betegségek megelőzéséhez is. Anyagcsere problémája akkor is lehet valakinek, ha egészségesen étkezik, rendszeresen mozog, viszont nem alszik eleget, vagy az alvása nem elég pihentető és mély. Ilyenkor a szervezet ugyanis képtelen regenerálódni. Az étkezési szokásaink befolyással vannak az alvásra, de fordítva is igaz, azaz, az alvási minták megváltoztathatják az étkezési szokásainkat.
Vacsorázzunk korábban a megszokottnál
Lefekvés előtt közvetlenül már ne együnk, mert akkor nem lesz mély és pihentető az alvásunk. Ha lefekvés előtt alaposan bevacsorázunk, akkor a pulzusunk magasabb lesz a kelleténél, ez pedig megakadályozza a mély alvást, ami pedig anyagcserezavarhoz, súlyproblémához vezethet.
Együnk olyasmit, ami altat
Érdemes lefekvés előtt, vagy a nap utolsó étkezése során olyan táplálékokat magunkhoz venni, amely táplálékok pozitívan hatnak az alvásunkra. Ezek lehetnek a diófélék, a humusz, a joghurt vagy a lazac, halételek. Ezek a táplálékok ugyanis triptofánt tartalmaznak, amelyet a szervezet melatoninná és szerotoninná alakít át, ezek pedig elősegítik a pihentető alvást. A szénhidrátok viszont megzavarhatják az elalvást és még el is hízhatunk azoktól.
Alkoholt ne, gyógyteát igen
Az alkohol sem jó választás, ha ezt szeretnénk természetes altatószerként használni. A májnak ugyanis sok időbe telik, míg lebontja az alkoholt. A máj munkája szintén megzavarja a test regenerációs folyamatát. Ha nehezen alszunk el, kortyolgassunk lefekvés előtt gyógyteát. Ez lehet kamillatea, vagy levendula tea is.